- DÉL VAN BAZMEG. - És tényleg dél volt. Én lehuppantam a gép elé, és néztem, ahogy twitteren trend lesz a #duobledebut és vártam a véleményeket, amik jöttek is, különböző hangnemben, stílusban, volt egy kettő, amihez csak nagy nehezen nem szóltam hozzá, mert annyira sértőek és bunkók voltak. De kibírtam, és elkezdtem azon gondolkodni, melyik legyen a következő klip. De teljesen le voltam blokkolva, ugyanis körülbelül ztíz percen belül simán korhatárosnak lett minősítve a C'mon and take a ride. Hogy mi a franc? na ez remek, akkor most lemondhatok a rekord megdöntéséről, talán a Get Uppal, de a C'mon and Take a Ride egy masterpiece volt.Na mindegy volt, ugyanis mindkettőnek nagyon gyorsan szökött a nézettsége, ezért nem aggódtam, annak viszont kicsit sem örültem, hogy egy csomóan kitalálták, hogy különböző, számomra teljesen ismeretlen klipekhez hasonlították az én saját rendezésű klipemet. Ekkor hívott fel Lolo, hogy a világkörüli turné állomásai megvannak, és egy-két ország kivételével azazhogy... Még Magyarországra is hajlandó voltam visszamenni, nem kis teljesítmény volt tőólem. Justin viszont kitalálta, hogy lépjek fel vele majd Londonban. Még mit nem. Aztán nyilvánossá tettük a koncertek dátumait, én meg buzgón hirdettem Twitteren, meg azt is, hogy vegyék meg az új albumot, és a többi. Aztán kiszöktem a házból, és egy sötétített autóban megindultam a táncstúdiónk felé. Imádtam ott lenni, és bár még nem érkezett meg senki, ugyanis volt még egy órám, én nekiálltam bemelegíteni, és ugráltam körbe körbe, nem nagyon zavart amúgy, hogy a másik terembe éppen balett óra volt. Egyáltalán nem. Sőt, még énekeltem is. Aztán végre mindenki megérkezett, és elkezdhettünk A koreográfusunk egy elfuserált választás volt, főleg, hogy volt vaaaagy két méter, cérnavékony, mély hangú orosz csaj. Pontosan olyan, akitől félsz, hogy mit akar veled csináltatni. Mindig kiabált velünk, ha túl tökéletes volt, akkor is, ha meg túl szar, kétszer olyan hangosan. Szóval vele jót nem igazán tehettünk. De senkit nem zavart, ugyanúgy bolondoztunk, és az egészből lett két óra helyett négy óra, erősen gondolkodtam rajta, hogy kirúgom a csajt, és megcsinálom én a koreográfiát, de ez lehetetlennek bizonyult. Ugyanis dalszövegeket kell írnom, fel vagyok kérve egy 1D szám szövegének megírására, írok ezenfelül még Justinnak is, na jó, társírok 10 dalt, szóval esélytelen lenne, hogy arra is legyen időm. Viszont a táncok egész jók lettek, szóval abba nem köthettem bele.
VÉGE