- Bázeg hideg van, de kurvára... - Igen, pizsamába kell kimenni a hóba, mert miért ne? Baajod van? Ajánlom is, hogy ne. Na szóval. Dlindultunk a ruhapróbára, ami mondanom sem kell, abszolút az én világom volt, ruhák mindenfele, színek kavalkádja, tiszta őrült mindenki, és hát.. Ez kell nekem. Szóval nézelődtünk, mindenféle ruhák voltak, választani sem tudtam volna, így egy szobába mentünk be, csak néhány ember, én, Joe, akivel egész jóba lettünk, őszintén kicsit túl jóba ahhoz képest, hogy kikosarazta. OMG. Lolo, és Laura.
- Foglaljuk le valamivel, hogy ne a ruhákon járjon az esze, és majd rá fog bökni egyre. - Javasolta Lolo, én meg belementem, bár ne tettem volna.
- Rendben vaaaaan. Én kérdezek először. - Mondta Joe, na remek, most aztán nem szabadulok. - Hány évesen vesztetted el a szüzességedet?
- Ez érettségi tétel te buta, há' hogyhogy nem tudod? Amúgy khm..... HOL? - Visszafojtott röhögés...
- Gondoltam, csak elől vesztetted el, de hát... - Mondta, láthatóan nem esett le neki.
- Oké, na szóval asszem 16 voltam. És nem részletezek. - Mondtam ellentmondást nem tűrő hangon.
- Éééééééééééén jövök, az előbb is én jöttem volna. - Mondta Justin visszafogott bájjal, udvariasan Lolo ölébe ülve, a hölgyeket előre, ez csak természetes... SE - Szóval ugye tornásztál, és mondtad, hogy abbahagytad. Miért?
Na jó, tisztázzuk, én most élvezem a torna gyümölcsét, akkoriban utáltam, és a tornateremtől enyhén szólva frászt kapok. Vagy a sírógörcs kerülget.Vagy mind a kettő egyszerre. Na most a kérdésre képek villantak be. Képek, ahogy a szüleim megütnek egy elszúrt verseny után, vagy ahogy az edző ordibál velem, esetlegesen a társaim röhögése azon, ha valamit rosszul csinálok, és a többi. Nem, nem ezért hagytam abba, az egész együttes hatásáért. Szerettem mozogni, szerettem mindent csinálni, de... Inkább hallgassátok meg:
- Hát.. - Hosszas csend után, akadozva szólaltam meg. Senkinek nem beszéltem még róla. - Szóval kiskoromban kezdtem el tornászni, és nagyon imádtam, mindenféle szuper dolgot tudtam csinálni, izmosodtam, izegtem, mozogtam, és a vége az lett, hogy mindenféle versenyre eljártam. Aztán a szüleim nagybüszkén mutogattak mindenkinek, és vérszemet kaptak. Először csak ha érem nélkül jöttem haza kaptam egy nyakast. Aztán már öltözni sem mertem a sok seb miatt, amit apám miatt szereztem. És hát... A vége az lett, hogy az edző kiabált, hogy miért nem meg a duplaszaltó, ha a többi elem megy? Aztán fogtam egy baseball ütőt, nem tudom, hogy került oda, mindegy, és szétvertem a bordásfalat, aztán.. aztán... - Itt már nem bírtam értelmes mondatot mondani, csak makogtam, és bőgtem. Na igen, könnyebb lesz úgy dönteni, hogy a sok könnytől nem látok semmit, mert mert nem. Valóban. Nem baj, valakinek legalább elmondtam. Patakokban ömlött a könny a szememből, és megint előjött a vágy arra, ami kiskoromban rendszeres volt, a régi sebek az alkaromon megint fájtak. Úgy éreztem, hogy most, hogy minden kezdett hrelyrejönni, megint a padlóra lettem küldve. Nem tudja az emberek 99%-a, hogy ez hogy esik, de nem is próbálja ki, csak ítélkezik. Ezt szerettem a családomban. Belülről mind tudtuk, hogy selejtesek vagyunk, nem ámítottunk senkit azzal, hogy tökéletesek vagyunk, ez segített mások elfogadásában. de a múlton ez nem változtatott. Hiába a múltam tett azzá ami vagyok... Az árnyéka még ma is megkísért, és néha én, néha ő győz.
TO BE CONTINUED...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése